Mesekuckó – Szusza (2025.05.30.)

Mesekuckó – Szusza (2025.05.30.)

Sok-sok kacagással és játékkal telt pénteki Mesekuckó foglalkozásunk is. Ezen a szép délutánon a Szusza című magyar népmese került feldolgozásra. Olvastunk, közben játszottunk, mondókáztunk, mókáztunk. Pihenésképpen megnéztük a mese rajzfilmváltozatát, majd kézműveskedésbe kezdtünk. Mindenki elkészítette Szusza nyakláncát, méghozzá tésztából, amit ki is színeztek az ügyes gyerekek.
Vissza a Holdra!–Ismét célkeresztben az égi kísérőnk(2025.05.29.)

Vissza a Holdra!–Ismét célkeresztben az égi kísérőnk(2025.05.29.)

A Vigadó nagyterme megtelt, idősek és fiatalok egyaránt kíváncsiak voltak Dr. Kiss László akadémikus, Széchenyi-díjas fizikus, csillagász Vissza a Holdra! – Ismét célkeresztben az égi kísérőnk című előadására. A közönség soraiban helyet foglalókat az előadó arra szólította fel, hogy vegyék kézbe telefonjaikat, és legyenek részesei az interaktív játéknak. Ezen a különleges tudományos utazáson szó esett a holdraszállásról és…
IV. Nyárhangoló Fesztivál

IV. Nyárhangoló Fesztivál

A IV. Nyárhangoló Fesztivál a Szekeres László Alapítvány szervezésében kerül megrendezésre Palicson.2025. július 10-13.  Örömmel értesítjük közönségünket, hogy a Szekeres László Alapítvány idén negyedízben megrendezésre kerülő többnapos rendezvénye, a Nyárhangoló Fesztivál 2025-ben a VI Kincses Pince Kárpát-medencei vándor borfesztivállal közösen várja az érdeklődőket a Palicsi-tó partjára. A Nyárhangoló Fesztivál keretében július 10–13. között gyermek-, ifjúsági és családi programokon,…
Évzáró táncház a Juhász zenekarral

Évzáró táncház a Juhász zenekarral

Hej tedd rá, most tedd rá! elnevezésű néptáncos foglalkozásunk, valamint táncházsorozatunk közös, évadzáró eseményére kerül sor 2025. június 19-én, csütörtökön a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében.A rendezvény első felében, 19 órától Ki libámat elviszi… címet viselő alkalmi műsorunk kerül bemutatásra, majd ezt követően, 19:30-tól megtáncoltatjuk a jelenlevő gyerekeket és szüleiket is.A családi táncmulatság után 20 órától ifjúsági és felnőtt…
Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó

Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó

Sok szeretettel várunk vissza minden 6 és 10 év közötti gyermeket képességfejlesztő foglalkozásainkra!Legyél óvodás, iskolaelőkészítős, kisiskolás, itt a helyed! Ma minden gyermek képességeinek fejlődése mozaikszerű, vagyis másként és más ütemben fejlődnek. Sokszor tapasztaljuk, hogy egyes képességeik erősebbek, míg más területeken gyengébbek. Kézen Fogva Fejlesztőkuckó foglalkozásainkon változatos képességfejlesztő csapatjátékokkal készülünk, melyek nemcsak a gyermekek egymásra való odafigyelését, de együttműködőképességüket…
Mesekuckó – interaktív műhelyfoglalkozás

Mesekuckó – interaktív műhelyfoglalkozás

Mesekuckó a Szekeres László Alapítványban!Mesekuckó interaktív műhelyfoglalkozásra várjuk a 3-6, de legfeljebb 8 éves gyerkőcöket 2024. szeptember 27-től péntekenként 17.00 és 18.30 óra között a Szekeres László Alapítványba.A foglalkozásunk középpontjában a 100 magyar népmese áll animációs és szóban előadott változattal. Miért? Mert a gyermekeket életre nevelni közös, játékos tanulással és a népi bölcsességek átadásával lehet.Nálunk minden gyermek hős…
A Szakkör – kiállításmegnyító

A Szakkör – kiállításmegnyító

A Nemzeti Művelődési Intézet által életre hívott, A Szakkör nevet viselő, kézműves tevékenységeket felölelő eseménysorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend a magyarlakta területeken az anyaországban és azon túl is. Számos szakköri csoport működik Vajdaságban is, amelyek célja és hozadéka nemcsak a hagyományok ápolása, illetve kézműves tevékenységek életben tartása, hanem a közösségépítés, a közösségi aktivitás is. A Szekeres László Alapítvány…
Kiugrott a gombóc – foglalkozások 0-3 éveseknek

Kiugrott a gombóc – foglalkozások 0-3 éveseknek

Kiugrott a gombóc elnevezésű foglalkozásunkra várjuk a 0-3 éves gyermekeket és szüleiket keddenként, 17 órától a Szekeres László Alapítványba. A január 15-én induló családi foglalkozáson szakképzett óvodapedagógus segíti fejleszteni a gyermekek beszédét, beszédértését, ritmusérzékét, memóriáját, figyelmét és mozgáskoordinációját játékos fejlesztő technikák alkalmazásával. A heti rendszerességgel megrendezésre kerülő eseményen mókás ölbéli játékokkal és népi mondókákkal ismerkedünk meg, melyekkel segítünk…
Téged vár az Öko-sarok! (2025.05.28.)

Téged vár az Öko-sarok! (2025.05.28.)

A Téged vár az Öko-sarok! szerdai alkalmán a műanyag volt a főszereplő. A kézműves foglalkozás keretén belül a gyerekek szívószálak felhasználásával buborékfújókat készítettek, majd egy érdekfeszítő előadás során megtudhatták, miből készül a műanyag, milyen fajtái léteznek, milyen hatással van jelenlétük a bolygónkra, hogyan tudjuk újrahasznosítani, milyen életvitellel csökkenthetjük mennyiségüket környezetünkben. Kis ökológusaink ezúttal is sok-sok hasznos tudással térhettek…
ASzakkör – Bútorfestés (2025.05.28.)

ASzakkör – Bútorfestés (2025.05.28.)

A bútorfestő szakkör csapata az idei évad utolsó munkadarabját festette nagy szorgalommal május 28-án délután. A vizesréti motívumokkal ellátott névtábla kapta meg ezúttal a díszítést és az árnyékokat. Különleges színvilágú alkotások születtek ezen az alkalmon, amelyek szép díszei lesznek a szakkörösök otthonainak. Köszönjük, hogy ebben az évadban minket választottak!
Kerekítő foglalkozás Moholon (2025.05.28.)

Kerekítő foglalkozás Moholon (2025.05.28.)

Szerdán a moholi Csobolyó Művelődési Egyesületben ismét vidám hangulat uralkodott – „A juhásznak jól volt a dolga...”, és nekünk sem lehetett okunk panaszra! Egyik dombról a másikra utaztunk, fújtuk a furulyánk, hogy sohase legyünk szomorúak. Bár a szél időnként megtréfált bennünket, a picurjainkat gondosan elrejtettük a fuvallatok elől. Szeretettel várunk benneteket jövő szerdán is!
SzekerEST – Fájdalmas, szép, és nagyon emberi. Mi az? – Megoldások a kamaszkorra, a kamaszkorban

SzekerEST – Fájdalmas, szép, és nagyon emberi. Mi az? – Megoldások a kamaszkorra, a kamaszkorban

A nevelés kapcsolódás. És minden kapcsolat ott kezdődik, ahol hajlandó vagyok valóban látni a másikat – nem csak fegyelmezni, irányítani, kijavítani –, hanem látni. A gyerekünk sokszor pontosan azt a mondatot várja tőlünk, amelyet nekünk sosem mondtak el, amely bennünk is hiány maradt. Amelyet mi is csak most kezdünk megtanulni kimondani. A kamaszunk nem ellenünk nő, hanem saját…