Kollár Árpád költő, író, műfordító, irodalomszervező Nád című verseskötetének bemutatójára vártuk közönségünket június 11-én. A Vendégoktatók a Magyar Kultúráért program keretében, a SzekerEST rendezvénysorozat részeként megvalósult eseményen Berényi Emőke író, újságíró kérdezte vendégünket legújabb kötetéről. A remek hangulatú beszélgetésen a kötetben megjelenő témákról, az otthon és a haza fogalmáról, a szülőföld határairól, valamint a költő szülővárosához fűződő viszonyáról is szó esett. Kollár Árpád felolvasásában hallhattuk a kötet nyitóversét, a Trianon az nem egy ház című költeményét, mely kapcsán az identitás, az idegenség és az otthonoság kérdései is felmerültek. Az esemény végén a közönség kérdéseire került sor, majd lehetőség nyílt megvásárolni és dedikáltatni a kötetet. Köszönjük, hogy velünk tartottak!