Elérkezett a 2025/2026-os szakköri évad vége a Szekeres László Alapítványban is, így május 21-én sor került az ASzakkör foglalkozássorozat befejező eseményére, arra a kiállításra, amely bemutatja a szakkörökön részt vevők egész évi szorgos és kitartó munkájának eredményét. A csoporttagok lelkesen látogatták az alkalmakat, így a megnyitón igazán gazdag, szép és sokrétű alkotásokat vehettek szemügyre azok, akik eljöttek székházunkba. Ebben az évben alapítványunkban a papírfonó, a gyöngykötő és a bútorfestő csoportok működtek és állították ki munkáikat, de nagy örömünkre immár második alkalommal csatlakoztak hozzánk a nagyradanováci szakkörösök is, akik most a zsinórfonalas horgolást sajátították el, és az így megalkotott munkadarabokkal készültek az eseményre. A kiállítás 2026. május 27-éig 8.00 és 15.00 óra között tekinthető meg székházunkban. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, hogy minket választottak, a kiállítást megtekintőknek pedig azt, hogy jelenlétükkel megtiszteltek bennünket!