Hogy mi a boldogság? Mindenkinek mást jelent a pontos meghatározás. Valakit egy apróbb dolog is boldoggá tud tenni, van akit csak a nagyobb dolgok… Hétvégén lesz a boldogság világnapja, ebből kifolyólag erre a témára épült fel a harmadik jógaóra. Egy beszélgetőkör keretében elmondhatták a gyerekek, hogy kit mivel lehet boldoggá tenni. Majd ezt követően egy játék vette kezdetét, melynek neve „Dobj és jógázz!”. A játékmenet átbeszélése után a dobókockával gurított szám alapján a számok alatti játékos pózokat próbálták ki közösen a gyerekek, ahol új jógapózokkal is találkoztak, bővítve eddigi tudásukat.