• Ötvenhat viharában- a Vajdaság és 1956 – filmevetítés és közönségtalálkozó

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az 56-os Műhely Civil Szervezet és a Szekeres László Alapítvány közös eseményére, az Ötvenhat viharában – a Vajdaság és 1956 című magyar dokumentumfilm vetítésére, valamint az azt követő közönségtalálkozóra. Az október 29-én, szerdán megrendezésre kerülő rendezvényen Lavro Ferenc újvidéki származású rendező legújabb alkotása kerül bemutatásra, melynek középpontjában az 1956-os forradalom vajdasági magyarok…

  • TÖKéletes táncház a Juhász zenekarral

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Októberi táncházunk keretein belül közös tökfaragásra invitáljuk a családokat. A lámpások fénye mellett igyekszünk közelebbről megismertetni ehhez a régi magyar hagyományhoz kapcsolódó történeteket, legendákat. Természetesen a táncos mulatság sem marad el, Szakál Nikolett és párja, Szakács Tamás gondoskodnak a vidám hangulatról. A talpalávalót ezúttal is a méltán népszerű Juhász zenekar biztosítja.Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Egy tök, két tök,…

  • SzekerEST: Kihalófélben lévő szakmák nyomában – óramesterség

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Mit csinál egy órás? Miért tekinthető mesterségnek és nem csupán szakmának az órásmesterség? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozatunk november 13-ai alkalmán. A csütörtökön 18 órakor kezdődő esemény vendége Rákosi György órásmester, a Vályi Órás Iskola intézményvezetője lesz, aki ismeretterjesztő szakmai előadást tart Kihalófélben lévő szakmák nyomában – órásmesterség címmel. A Szekeres László Alapítvány…

  • Konduktív pedagógiai szűrővizsgálat Adán, Óbecsén és Törökbecsén

    Konduktív pedagógiai szűrővizsgálat Adán, Óbecsén és Törökbecsén A Szekeres László Alapítvány keretén belül ismét megszervezésre kerül a budapesti székhelyű Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktív pedagógiai szűrése, mely a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő felnőttek és gyermekek számára nyújt lehetőséget a későbbi fejlesztésre. Ezúttal Vajdaság három településén, Adán, Óbecsén és Törökbecsén várják a szakemberek a központi idegrendszeri sérüléssel élő…

  • SzekerEST – Kettős könyvbemutató: Szalai Attila és Tóth Tibor legújabb köteteinek bemutatója

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Különleges, kettős könyvbemutatóra várjuk kedves közönségünket SzekerEST rendezvénysorozatunk november 20-ai alkalmán. A csütörtökön 18 órakor kezdődő eseményen a Hét Nap hetilap két munkatársa, Szalai Attila karikaturista és Tóth Tibor sportújságíró lesznek a vendégeink egy izgalmas beszélgetés erejéig. Szalai Attila Fricska-Galéria című könyve nem csupán egy gyűjtemény, hanem egy időutazás is egyben. A kötetben felbukkanó karikatúrák 2016 és 2025…

  • Pető-módszer – konduktív szűrés és fejlesztés Szabadkán

    Konduktív fejlesztés Szabadkán – Semmelweis Egyetem Pető András Kar2025. november 24. – 2025. december 12. A Szekeres László Alapítvány keretén belül ismét megszervezésre kerül a budapesti székhelyű Semmelweis Egyetem Pető András Karának intenzív kurzusa, mely a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára nyújt lehetőséget a fejlesztésre. A 2025. november 24-én, hétfőn kezdődő, három héten át tartó kurzus Szabadkán…

  • Novemberi táncház a Juhász zenekarral

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    A mondás szerint "SZENT ANDRÁS DISZNÓT ÖL ÉS ZÁRJA A HEGEDŰT". Ilyenkor kezdődtek a disznóvagások és kerültek megszervezésre az adventi időszakot megelőző utolsó mulatságok. Egy biztos, a tél sem vette el őseink kedvét egy kis játéktól.Alkalomhoz illően izgalmas játékokkal, férjjósló praktikákkal várjuk a legkisebbeket és szüleiket. Természetesen a táncos mulatság sem marad el: Szakál Nikolett és párja, Szakács…

  • Comic workshop

    A Vajdasági Magyar Képregény Társaság a Szekeres László Alapítvánnyal együttműködve képzést hirdet haladó képregényalkotók számára. Olyan kreatív, 18. életévüket betöltött személyekhez szólunk, akik szeretnének többet megtudni a képregényalkotásról, a munkafolyamatok részleteiről, csiszolni meglévő tudásukat, egyszóval fejlődni szeretnének.A rendezvény keretein belül lehetőséget biztosítunk a tanulásra, kérdezésre, de tanácsot is lehet is kérni Farkas Lajostól, hivatásos képregényrajzolótól.A foglalkozást vezeti Kertész…

  • Ünnepre hangoló!

    Kosztolányi Dezső Színház Fasizmus áldozatainak tere 5, Szabadka, Szerbia

    Hangolódjunk együtt a közelgő ünnepkörre! Töltsük meg a várakozás időszakát varázslattal, meglepetésekkel! Találkozzunk 2025. december 4-én, 17 órakor!A Meselány a Kosztolányi Dezső Színházba is bekukkant. Csík Mónika írónő egy különleges könyvbemutatóval készül, játékra hív kicsiket és nagyokat egyaránt. Tudtad, hogy a gyerekek mellett a nyuszik is izgatottan várják a Mikulást? A Jancsi Bohóc Bábszínháza egy kalandos erdei történeten…

  • SzekerEST – Terasz könyvbemutató

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    „Jó tárcát nem tud akárki írni, kell hozzá a világ apró és markánsabb jelenségeire való intenzív odafigyelés, a csillapíthatatlan kíváncsiság, valamint a biztos alapokon nyugvó sokoldalú műveltség, témaérzékenység is. Ugyancsak elengedhetetlen az a szilárd értékrend, amelyet bátran és következetesen képvisel a szerző. Úgy, hogy eközben következtetéseit, álláspontját nem erőlteti rá az olvasóra. (…) Ezek az írások még újraolvasva…

  • Brestyánszki B. Rozi: Decennium x II – könyvbemutató – zene – tárlatmegnyitó

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt Brestyánszki B. Rozi: Decennium x II című kötetének ünnepélyes bemutatójára.A zenével és tárlatmegnyitóval fűszerezett könyvbemutatót 2025. december 13-án, szombaton 19.00 órai kezdettel tartjuk a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében (Szabadka, Makszim Gorkij u. 6/A). A szerzővel Balázs Andrea beszélget.  Decennium x IIA Szabadkai Népszínház magyar társulata idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. Brestyánszki B. Rozi az…

  • Adventi készülődés

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Készülődjünk együtt!Idén is meghitt, ünnepi hangulatú adventi kézműves-foglalkozásokra várjuk a kedves érdeklődőket.Az alapítványba látogatók szabadjára engedhetik kreativitásukat és egyedi, szívmelengető díszeket, ajándékokat készíthetnek, melyekkel még bensőségesebbé varázsolhatják az ünnepi készülődést. A műhelymunkákra december 11-én (csütörtökön) és december 18-án (csütörtökön) kerül sor, 18:00 és 19:30 között a SZLA új épületszárnyában.A helyszínen alapanyagot biztosítunk: családonként egy alkotás, dísz elkészítéséhez szükséges…

  • Ünnepi táncház a Juhász zenekarral

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Hej tedd rá, most tedd rá! elnevezésű néptáncos foglalkozásunk, valamint táncházsorozatunk különleges, ünnepi eseményére kerül sor 2025. december 18-án, csütörtökön a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében.A rendezvény első felében, 18 órától Luca táncol... címet viselő alkalmi összeállításunk kerül bemutatásra, majd ezt követően 18:30-tól megtáncoltatjuk a jelenlevő gyerekeket és szüleiket is.A családi táncmulatságot követően 19:30-tól ifjúsági és felnőtt táncházba invitáljuk…

  • 12 hetes csoportos Autogén tréning Szabadkán

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    12 hetes csoportos Autogén tréning Szabadkán„Bármit tanulsz, magadnak tanulod.” (Petronius, i.sz. I. sz.)Felgyorsult, információáradattal teli modern világunk egyik komoly hátránya, hogy folyamatos alkalmazkodást igényel tőlünk, ami miatt megküzdési kapacitásunk és lelki energiatartalékaink hamarabb kiürülhetnek. A rohanó életmóddal járó stressz, a különféle pszichológiai és fizikai traumák, a megterhelő invazív eljárások, túlzott gyógyszerszedés mind a test öngyógyító, illetve a szervezet saját helyreállító…

  • Figma fantasy – informatika tábor a SZLA-ban

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Várunk egy különleges, kreativitással teli informatikatáborba, ahol a játékos formában sajátíthatod el a modern digitális tervezés alapjait! A Figma webes applikáció segítségével varázslatos honlapterveket, színes felületeket és mesés dizájnokat alkotunk – könnyedén, örömmel, fantáziával.A tábor hete alatt megismerkedhetsz a program használatával, közösen tervezhetünk honlap és applikáció dizájnt, kreatív feladatokat oldhatsz meg, mely által a problémamegoldó és vizuális képességed…

  • Vikingek és sárkányok – kalandtábor

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Sziasztok, bátor harcosok, jövendőbeli sárkányszelídítők! Készen álltok életetek legnagyobb kalandjára?Utazásaink során sárkányok hátára pattanunk, majd tengeri csatákba bonyolódunk. Közelebbről megismerjük a vikingek történeteit, megtanulunk íjat, tengerészcsomót, térképet készíteni. Kincsek keresésére indulunk, majd meglátogatjuk a sárkányok leszármazottjait a közeli állatkertben. Azok, akik velünk tartanak, különböző ügyességi játékokon keresztül mérhetik össze tudásukat, leleményességüket. A tábor nem a harcról, hanem a…

  • Figma fantasy – informatika tábor

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Várunk egy különleges, kreativitással teli informatikatáborba, ahol a játékos formában sajátíthatod el a modern digitális tervezés alapjait! A Figma webes applikáció segítségével varázslatos honlapterveket, színes felületeket és mesés dizájnokat alkotunk – könnyedén, örömmel, fantáziával.A tábor hete alatt megismerkedhetsz a program használatával, közösen tervezhetünk honlap és applikáció dizájnt, kreatív feladatokat oldhatsz meg, mely által a problémamegoldó és vizuális képességed…

  • Vedd a kezedbe a sorsod és az egészséged – Dupák Evelinnel

    Az elmúlt öt évben több mint 1000 emberrel dolgoztam együtt, akiknek különböző egészségügyi kihívásokkal kellett szembenézniük. Hálás vagyok, hogy kísérhettem őket a változás útján – és közben én is rengeteget tanultam. Megértettem, hogy az egészség nem pusztán fizikai síkon dől el: a lelki folyamatok legalább annyira meghatározóak, és mélyen befolyásolják testi állapotunkat.Saját életemben is szembesültem nehézségekkel, amelyek az…

  • Farsangi táncház a Juhász zenekarral

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Űzzük el együtt a telet! A farsangi időszak a vidámságról, a tél elűzéséről, a finom fánkokról és a közösségi élményekről szól, így egy táncház tökéletes alkalom a kikapcsolódásra, mulatozásra.18:30-tól tematikus kézműves foglalkozásra várjuk a legkisebbeket és szüleiket. 19:00 órától jelmezmustrát tartunk, ezután családi táncházunk veszi kezdetét, amelynek keretén belül táncra perdítjük a gyermekeket és kísérőiket, 20:00 órától pedig…

  • SzekerEST — Tavaszi divattrendek az önazonos megjelenés tükrében

    Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia

    Mit üzennek az idei tavaszi trendek, és hogyan illeszthetők be úgy a ruhatárunkba, hogy közben önmagunk maradjunk? Többek között erre is fény derül Halasi Ágnes stíluskommunikátor előadásán 2026. február 5-én, csütörtökön 19 órakor. A Tavaszi divattrendek az önazonos megjelenés tükrében című 60 perces előadás során szó lesz az aktuális divatirányzatokról, a színek és szabásvonalak hatásáról, valamint arról, hogyan…

Scroll to Top